Szoktátok a házi kedvencet az autótokban szállítani? Én igen, viszonylag rendszeresen, és sokáig nem gondoltam, hogy ez bármilyen körültekintést igényelne.

Van egy csodaszép golden retrieverem, nagyon okos kutya, ismer egy csomó kézjelet és parancsszót. Megtanulta már, hogy ha kinyitom az autó hátsó ajtaját, akkor fel kell ugrania. Autózás közben is szép nyugton marad, csak az elején voltak ezzel gondok. Talán túl nyugton is van…

Nemrég autótakaró ponyvát kerestünk a kocsira. Pár hónapja találtunk is egy jó céget, aminek webshopja is van meg üzletei Budapesten belül négy helyen. Az győzött meg, hogy náluk 100%-os pénzvisszafizetési garancia van, ha valami nem felelt meg, visszaadhatja a vásárló. A mi esetünkben ez fontos is volt, mert ugye egy autótakaró ponyva az kényes kérdés, muszáj, hogy passzoljon, különben nem véd, befúj alá a szél, vagy nem fed rendesen. A kutya és a gyerekek miatt elég nagy autónk van, amire kerestük a megfelelő méretet. Az olajwebshop.hu-n szerencsére leírták minden ponyva mérethez, hogy pontosan milyen autó típusokra való, ami nagy segítség, és sokkal jobb megoldás, mintha centizni kéne meg méregetni.

Ki is néztük az XL-es fóliát a terepjárónkra. A webshopon keresztül rendeltünk, hamar meg is kaptuk a fóliát az otthonunkba, futár szállította ki. Aznap, mikor megkaptuk, épp kirándulásból értünk haza. Nagyon jó őszi időnk volt, lenyomtunk egy 15 kilométeres túrát a férjemmel, a gyerekeket otthon hagytuk, kicsik még egy ilyen nagyobb távhoz. Természetesen a kutyát vittük magunkkal, de előtte azért hátra leterítettünk egy hátsó ülésvédőt, amit nagyon jó áron szereztünk be még akkor, amikor rátaláltunk az olajwebshop.hu-ra. Ez segít, hogy ne kelljen minden egyes kutyás autózás után órákig takarítani. Mondjuk mióta használunk egy direkt kutyaszőr eltávolító kefét a kárpiton, azóta sokkal gyorsabb a folyamat. De nem árt az extra védelem.

Visszatérve a kiránduláshoz, a kutya tehát jött velünk, és a hátsó ülésen utazott. Nagyon élvezte az erdőt, szaladgált, dobáltuk neki a frizbit. Nagyon lefáradt a túra végére, úgyhogy amint a kocsihoz értünk és elhelyezkedett, békésen elaludt a hátsó ülésen. Az úton hazafelé szinte meg is feledkeztünk arról, hogy ott van, olyan kis rendes volt, csendben szendergett. Hazaérve még mindig aludt, gondoltuk, elintézünk még egy-két dolgot, addig hadd aludjon. Bementünk a házba a gyerekek már vártak minket, és boldogan újságolták, hogy megjött az autótakaró ponyvánk, a nagymama át is vette! Nagyon megörültünk, és mondtuk a srácoknak, hogy menjenek ki, próbálják fel a kocsira. Azt valahogy egyértelműnek vettük, hogy előtte kiengedik a kutyát, eszembe sem jutott, hogy talán nem veszik észre…

Pedig így történt! Kimentek a fiaink, megpróbálták felrakni a ponyvát, aztán bejöttek, hogy menjünk, segítsünk, mert nem érték fel tökéletesen az autót. Mire kiértünk, szegény kutyánk már éktelenül vonyított és ugatott!!! A fiaink nem is látták, hogy ott ül a hátsó ülésen, annyira el voltak foglalva a ponyvával, meg hát olyan csöndben volt a kutyus. Közben biztos megébredt, és megijedhetett a sötétségben és bezártságban.

Persze rohantunk oda, szedtük fel a ponyvát, amikor pedig kinyitottuk az autó ajtaját, a blöki csak úgy ugrott ki belőle és viharzott el. A házához ment és bekucorodott, hogy végre biztonságban érezhesse magát.

Nagyon rossz érzés volt, hogy szegényt bezártuk oda, de hát a jó szándék vezérelt minket. Azért a fiúknak elmagyaráztuk, hogy legközelebb mindenképp nézzenek be az ablakon!

Mondjátok, hogy ti is követtetek már el hasonlót a házi kedvencetekkel! Nagyon rosszul érzem magam.