Lelkes kutyagazdi vagyok. Szeretek tájékozódni a kutyatartás témájában, és minél többet megtudni arról, hogyan kell úgy tartani kutyát, hogy az neki is és nekem is a legjobb legyen. Kertes házban lakunk, és a munkám mellett úgy fér bele, hogy naponta egyszer megyünk sétálni egy nagyobb körre, ahol feladatokkal is foglalkoztatom. A kutyám neve Bütyök, és nagyon mozgékony, eleven jószág. Ha kimarad egy séta, rögtön valahogy úgy vezeti az összegyűlt energiáját, hogy valamiben kárt tesz. Heti egyszer kutyasuliba is megyünk, ahol szocializálódunk és új feladatokat, vezényszavakat is tanulunk. Nagyon szeretek vele kutyás közösségbe menni, mert olyankor olyan édesen játszanak együtt, hogy nagyon jó nézni őket. És persze közben én is szocializálódom, ismerkedek más kutyás gazdikkal. Megbeszéljük a kutyás aktualitásokat.

Mint a legtöbb kutya, úgy Bütyök is sokat tud enni, gyakorlatilag addig eszik, amíg van előtte étel. Ezért jól oda kell figyelnem, mikor miből mennyit adok neki enni. A kezdetektől fejtörést okoz nekem a kutya étel elkészítése, ugyanis nem csak tápot kap, hanem szoktam neki főzni is. Szokott enni húslevest, és főtt pulykanyakat, vagy csirkelábat, rizst leöntve húslevessel stb. Mivel elég sokat eszik, jó nagy adagokat kell neki főznöm, főleg, hogyha nem akarok minden nap főzni rá. Ezért rászoktam, hogy egy nagyom nagy fazékban főzöm az ő vacsoráját, ami több napra is elég. Igen ám, de sajnálom a konyhát azzal a régi rossz nagy lábassal és kutyakajával piszkítani, szóval úgy döntöttem, újra visszaállítjuk férjemmel a régi alsókonyhát. Levisszük oda a gáztűzhelyet, és egy-két kopottabb konyhabútort.

Ez azt is jelenti, hogy a rendes konyhánkban viszont pótolni kell a hiányzó bútorokat. Bár akkor nem gondoltam át még ennyire tudatosan, úgy néz ki, konyhafelújítás előtt állunk. Elkezdtem nézni a neten, milyen lehetőségek vannak. Mindenképpen szeretnénk valamilyen jó ár-érték arányú megoldást, mert bár mindketten dolgozunk, azért muszáj határokat szabni a kiadásnak. Mivel néhány konyhabútort meghagyunk, és néhány helyre pedig újat kell vennünk, talán az a legjobb megoldás, ha a meglévőeket majd olyanra alakítjuk, hogy passzoljanak az újakhoz. Arra gondoltam, hogy a szekrények külső lapjait lehetne ugyanolyan mintájú anyaggal borítani, mint amilyenek az új bútoraink lesznek. Találtam is egy helyet, ahol olcsó konyhabútorok árakkal elérhetőek, megkerestem őket. Segíteni fognak a legjobb megoldás kiválasztásában. Sokféle konyhabútort meg lehet nézni, kombinációban, kialakításban, anyagban, méretben eltérőeket. Biztosan lesz köztük olyan, ami jó lesz nekünk. Elvileg személyre szabottan készítik el majd őket. Nekem már van is néhány jelöltem, aki tetszene a konyhánkba. A lenti alsókonyhában pedig ezentúl zavartalanul főhetnek a kondérnyi kutyakaják.

olcsó konyhabútorok árakkal