Lara, a bernáthegyink eredetileg kinti kutya lett volna, de ahogy az lenni szokott a gyerekek csak kihisztizték, hogy bent aludhasson velünk, persze „csak amíg kicsi”. Na most, Lara már egyáltalán nem kicsi, közel 80 kiló, vedlik, nyáladzik és még mindig a kanapénkon alszik. Ami igazából már az ő kanapéja. De ezt már el se tudnánk képzelni másképp. Olyannyira, hogy csak az ő kedvéért szereltettünk be egy klímát, hiszen szerencsétlen kutya minden nyáron majd megfőtt a hatalmas bundája alatt.

Klíma Global

Végül is megérte a beruházás, így most már mi se szenvedünk idebent, hiába van kint 40 fok. Ezt pedig a Klíma Global csapatának köszönhetjük, akik a legprofibb szakembereikkel választották ki nekünk a lakásunkba leginkább passzoló hőszabályzót. Mielőtt betelepítették volna, kijöttek és felmérték a helyszínt, leellenőrizték még a szigetelést is, nehogy később emiatt ne lássa el a klíma megfelelően a feladatát, hiszen egy huzatos szobában légkondicionálót üzemeltetni meglehetősen ráfizetéses lehet. Miután mindent rendben találtak, azt is megállapították mekkora az a méret, amire szükség lehet a lakás lehűtésére, illetve természetesen típust is márkát is tudtak javasolni. Miután egy tizenöt éve a piacon levő, hatalmas tapasztalattal és választékkal rendelkező cégről van szó, biztosak voltunk benne, hogy a lehető legjobb termékért fizetünk, és ez így is lett. Azóta is boldog tulajdonosai vagyunk a légkondinak, amely nélkül már se mi, se Lara nem tudna létezni. Ha te is gondolkodsz klíma vagy esetleg hőszivattyú beszerelésén, akkor csak is a Klíma Globalt javaslom!