Vannak a macskás, meg a kutyás emberek. Én mindig is inkább kutyásnak mondtam magam, bár a macskákat is nagyon szeretem, sőt, van is két cicánk itthon. A cicák mellett pedig természetesen kutyusunk is van, bár belőle csak egy – ő ugyanis nagyobb odafigyelést igényel, mint a két macska együttvéve.
A kutyusunkat Ubulnak hívják, a Garfield mese után, és egy gyönyörű, aranybarna labrador ő. Most 5 éves, és már amikof idekerült hozzánk, kutyaoviba, kutyaiskolába hordtuk, illetve jártunk vele agility edzésekre, és egy idő után persze versenyekre is elkezdtük hordani.
Már most olyan jó eredményeket ért el az utóbbi egy évben az agility versenyeken, hogy az edző azt mondta, pár hónap múlva már az európai bajnokságra is mehetnénk vele!
Minden egyes nap járunk vele sétálni, tulajdonképpen nekem és a férjemnek is ez az edzés, naponta négy-öt kilométert sétálunk, ami a kutyusnak is jót tesz és nekünk is – így mindenki jól jár. Kutyatápból mindig csak a prémium minőségűt kapja, hiszen megérdemli a kis potenciális Európa-bajnok! Egy ilyen nagy jövő előtt álló kutyusnak egészségesen kell étkeznie és sokat kell mozognia.
Ahogyan említettem, minden áldott nap járunk sétálni, és ez szinte mindig ugyanabban az időpontban van. Este 7 órakor szoktunk menni, mert nagyon fontosnak tartjuk mindketten, hogy a kutyánknak, akár csak mintha a gyermekünk lenne, legyen egy megszokott napi rutinja, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy egészségesen éljen.
Nagyon aranyos, hogy ha esetleg nekünk pontban hét órakor nem jut eszünkbe, hogy indulni kellene sétálni, akkor Ubul jön, hozza a fogasról leszedett pórázát, és bökdösi vele a lábunkat, hogy „Anya, Apa, indulás!”.
A minap is ez történt, mert hét óra három perckor még éppen a cégemmel foglalkoztam. Pár nappal ezelőtt jutottam el oda, hogy végre megalapítom a saját cégemet, amire már évek óta vágytam, csak eddig nem mertem lépni. Amikor a kutyusunk bökdösni kezdett a pórázzal a szájában, éppen székhelyszolgáltatót kerestem, de úgy gondoltam, ráér majd a séta után is az.
Hárman egy kis családként meg is indultunk sétálni, és séta közben úgy döntöttünk, hogy benézünk a közeli kutyafuttatóba is, mert láttuk, hogy más is van ott, és Ubul nagyon szeret a többi kutyussal játszani.
És képzeljétek! Végül Ubul segített nekem székhelyszolgáltatót találni, ugyanis odarohant az egyik nőhöz a kutyafuttatóban, akivel emiatt beszélgetni kezdtünk, és feljött a cégalapítás témája. Én pedig mondtam neki, hogy mit csináltam éppen, mielőtt lejöttünk sétálni, erre ő nagy lelkesedéssel ajánlotta nekem a szekhelycentrum.hu szolgáltatásait.
Aznap este a séta után kifáradva hazaérkeztünk, és azonnal azzal kezdtem, hogy rákerestem erre az oldalra, hogy megnézzem, pontosan milyen szolgáltatások elérhetőek náluk, és hogy vajon miért mondta a kutyafuttatós nő, hogy ők az egész országban a legjobbak, ha székhelyszolgálat budapest a téma.
Kezdjük azzal, hogy már a weboldal dizájnja is elképesztő profizmusra vall. A fehér és a sötétkék szín dominál a szekhelycentrum.hu oldalán, ami egy tökéletes kombináció, ha a színek kontrasztjára gondolunk, mivel ennek köszönhetően az oldalon minden írott tartalom kellemesen olvashatóvá válik – bár ehhez a betűtípusok és a betűk változó nagysága is hozzájárul. A vizuális elemek, mint például a rengeteg jó minőségű, pozitív kisugárzást árasztó kép, vagy az aktuális ajánlatokat kiemelni hivatott rész igazán magával ragadó.
Manapság nagyon fontos, hogy egy cégnek magával ragadó weboldala legyen, hiszen ez a digitális jelenlét alapköve és az ügyfelekkel való kapcsolat egyik legfontosabb eszköze. A weboldal gyakran az első dolog, amit az ügyfelek látnak egy cégről. Egy professzionális, vonzó design azt az üzenetet közvetíti, hogy a cég megbízható, modern és elkötelezett a minőség iránt. Az emberek többsége az interneten keres információt, mielőtt vásárolna vagy szolgáltatást venne igénybe egy cégtől.
A szekhelycentrum.hu engem nem csak a dizájnt tekintve, de az átláthatóságot, és könnyen kezelhetőséget figyelembe véve is teljes mértékben meggyőzött – és akkor még a szolgáltatásokról (a lényegről) nem is beszéltünk. A szekhelycentrum.hu oldala könnyen kezelhető, átlátható, minden információt egyszerűen megtalálhatunk rajta, ha szimplán lefelé görgetünk. A kiemelések szuperek, a címek jól elkülönülnek mindenhol a törzsszövegektől, és a tartalmak jól tagolva jelennek meg.
Na de pontosan milyen információkat is találunk a szekhelycentrum.hu oldalán, és milyen szolgáltatásokkal tudnak nekünk segíteni?
A szekhelycentrum.hu Budapesten és Újlengyelben kínál székhelyszolgáltatást – ezért is mondta a kutyafuttatóban a hölgy, hogy ha székhelyszolgálat budapest, akkor csak és kizárólag szekhelycentrum.hu!
Ezen a két városon kívül még több vidéki irodájuk is van, ahol a szerződést alá tudjuk írni, így attól függetlenül, hogy Budapesten vagy Újlengyelben szeretnénk székhelyszolgáltatást igénybe venni, egyáltalán nem muszáj utaznunk, ha esetleg távol lakunk ezektől a helyektől, ugyanis Budapesten kívül országosan 12 megyében jelen vannak, így Magyarország bármely pontján is élünk, mindenképpen találunk olyan irodát, ami tőlünk is könnyen megközelíthető. Ráadásul igyekeznek folyamatosan bővíteni a vidéki irodáik számát.
A cég egyébként több mint 14 évnyi tapasztalattal rendelkezik, és ennyi idő alatt már több, mint 16 000 elégedett ügyfelük volt. Az országban a legkedvezőbb árakon kínálnak székhelyszolgáltatást, és mégis a piac felső szegmensében vannak, tehát magas színvonalú a szolgáltatásuk.
A szekhelycentrum.hu-nál többféle díjcsomagok közül választhatunk, amelyekről a weboldalon részletesebben is lehet tájékozódni, illetve az fontos, hogy mindhez jár ajándék hónap, és a havi postázásért nem kell pluszpénzt fizetni, azt minden csomag alapvetően tartalmazza!
Választhatunk tehát budapesti székhelyszolgáltatást, de ha költséghatékonyabb megoldásra vágyunk, akkor lehetőségünk van Újlengyelben is székhelyszolgáltatást igénybe venni. Hogy ez miért számít költséghatékonyabb megoldásnak? Újlengyel ugyanis az egyik azon Pest vármegyei települések közül, ahol nem szednek iparűzési adót, és a pénzügyileg igen stabil önkormányzatnak feltett szándéka, hogy ez így is maradjon, hiszen ez már több tíz éve így működik itt. Újlengyel az ország legismertebb és legnépszerűbb adóoptimalizálásra alkalmas helye. Éppen ezért választotta több multinacionális cég leányvállalata is Újlengyelt a székhelyéül, így egy igen nagy presztízzsel rendelkező székhelyet kapunk, ha mi is ezt a lehetőséget választjuk.
A szekhelycentrum.hu oldalán olvashatunk egyébként tudnivalókat is arról, hogy mi is egy székhely jelentősége, mi az a telephely és mi az a fióktelep, hogy milyen székhelyszolgáltatásra vonatkozó szabályok vannak, és hogy a székhelyszolgáltatónak milyen kötelezettségei vannak. Ezen kívül pedig az oldal alján érdekes cikkeket is találunk, amiket szintén érdekes átböngészni.
Engem teljes mértékben meggyőzött a szekhelycentrum.hu, és én biztosan őket fogom választani. A jövő héten fel is hívom majd őket, mert alig várom, hogy egy ilyen profi céggel dolgozhassak együtt!
Székhelyszolgálat budapest környékén? – Szekhelycentrum.hu!