Pajti, a husky kutyánk már kölyökkora óta mindannyiunk legjobb barátja, aki szinte már családtagnak számít nálunk. Mindig is egy kíváncsi, kalandvágyó teremtés volt – egy igazi fénypont ő az életünkben.

Nemrég elhatároztuk, hogy motoros kirándulásra megyünk a családdal. Persze nem szerettük volna, ha ebből az élményből Pajti csak azért kimaradt volna, mert sajnálatos módon nem tud motort vezetni (és mert nem fér rá a fejére a bukósisak), így arra jutottunk, hogy a bátyám majd autóval fog utazni, amelyben kiskedvencünknek is lesz hely.

A motoros túra természetesen rengeteg előkészületet igényelt. Mindenek előtt gondoskodnunk kellett a járművek kifogástalan állapotáról, és persze a megfelelő motorgumikról is. Az utóbbi kapcsán nagy segítségünkre volt a www.motortire.hu, ahol minden szükséges gumit be tudtunk szerezni.

Az én motorom még viszonylag új, de mindenképpen szerettem volna vadonatúj gumikat rendelni rá a www.motortire.hu-ról, ugyanis sokan javasolták ezt a webáruházat, mondván, hogy ennél profibb és megbízhatóbb szolgáltatást keresve sem fogok találni.

www.motortire.hu

A motortire.hu oldaláról lehetőségünk van használt, illetve új motorgumikat is vásárolni, így biztosak lehetünk benne, hogy bármilyen árkategóriában is gondolkozunk, meg fogjuk találni az igényeinknek leginkább megfelelő terméket.

Amint megnyitjuk a webshopot, a lap tetején a szemünk elé tárul a motorgumi kereső, amely lényegesen megkönnyíti a dolgunkat a nézelődés és a vásárlás során. Mindössze annyit kell tennünk, hogy megadjuk a feltételeket, amelyek alapján motorgumit keresünk (szélesség, magasság, átmérő, márka, kategória), az oldal pedig rögtön kilistázza nekünk a preferenciáinknak megfelelő termékeket.

Amennyiben kevésbé céltudatos vásárlókként szeretnénk körülnézni a webshop kínálatában és felmérni a lehetőségeinket, ezt is megtehetjük. Azt bizonyára tudjuk, hogy milyen márkájú motorra keresünk gumit, így ha a lap jobb szélén futó sávban található listáról kiválasztjuk azt a bizonyos márkát, azonnal láthatjuk, milyen típusú gumik érhetők el ebben a kategóriában.

Ugyanígy megtehetjük azt is, hogy motorgumi típus alapján böngészünk a www.motortire.hu termékei között, ugyanis az oldal bal szélén találunk egy listát minden kategóriáról. Legyen szó cross, túra, robogó, moped, chopper vagy bármilyen egyéb motorgumi típusról, biztosak lehetünk benne, hogy a motortire.hu kínálatában ráakadunk a tökéletes darabra.

Fontos tudni, hogy a motortire.hu csakis megbízható minőségű motorgumikat árul, amelyeket világszinten elismert gyártóktól szereznek be. A Dunlop, a Michelin és a Continental méltán híres márkák, és a www.motortire.hu-n lehetőségünk van megvásárolni többek között az ő termékeiket is.

A motortire.hu esetében a kiszállítás is gördülékenyen zajlik, ugyanis a 12:00 előtt leadott rendeléseket már másnap házhoz szállítják futárszolgálat útján, amennyiben a kiválasztott termék van raktáron. Hasznos funkció az oldalon, hogy minden motorgumi esetében feltüntetik, hogy mennyi van belőle raktáron, így ennek tudatában hozhatunk döntést.

Most már tudom, hogy nem véletlenül javasolták nekem olyan sokan a www.motortire.hu webshopot, hiszen tényleg egyedülállóan magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.