A kutyatulajdonosok mindig nagyon kedvesek. Legalábbis én rendszerint ezt tapasztalom. Nekem is van egy labradorom, akivel rengeteget sétálunk, miközben persze sok kutyás gazdival találkozunk, akikkel sokszor leállunk beszélgetni. A közeli parkban már több személlyel is sikerült összebarátkoznom, akikkel rendszeresen találkozom.

Csabival, a német juhászkutyás ürgével már annyiszor beszélgettem a parkban, hogy szinte már mindent tudunk egymásról. Minden problémánkat meg tudjuk beszélni egymással, elmondhatom, hogy barátok lettünk. A srácnak legutóbb a weboldalamról meséltem, aminek a működésével mostanság rengeteg gond van. Csabi a rackforest.com szájtot ajánlotta, ahonnan informálódhatok a tárhely bérléséről, ami valószínűleg optimalizálná a weblapom működését.

A kutyasétáltatás után egyből felkerestem a rackforest.com internetes oldalt. A cég a weboldalakkal rendelkezőknek nyújt segítséget a tárhely szolgáltatásaikkal. A tárhely bérlés által az adott internetes oldal gyorsabbá válik, ezáltal előrébb kerül a Google találatai között, valamint növekedhet a vásárlók száma is, hiszen egy felmérés szerint két másodperces késés az egyik oldal betöltődésekor 20 százalékkal is növelheti az oldal elhagyását, ami végül 87 százalékos vevővesztést jelent. Mindemellett megszűnnek a merevlemez felmelegedése miatt történő leállások. Az SSD még környezetkímélő is, hiszen ötször hatékonyabban használja fel az energiát, mint a merevlemezek.

A RackForest-nél számos tárhely csomag közül lehet választani, így minden weboldal típushoz meg lehet találni a megfelelőt. Számomra az SSD Fifteen tűnt a legjobbnak, legalábbis az én oldalamhoz ez passzolna. Az SSD Fifteen a számos terméket forgalmazó, közepes forgalmú webshopoknak, esetleg 2-3 induló webshopnak, kis-és középvállalkozásoknak céges honlaphoz, levelezéssel kínál tárhelyet, kb. napi 1000-1500 egyedi látogatóig. A tárhely csomagok különböző összegbe kerülnek. Az SSD Fifteen még az alacsonyabb árkategóriába tartozik, mivel havonta 1 900 forintba kerül, ami bruttó 2 413 forintot jelent.

Lényeges szempont, hogy a vállalat webtárhelyei kompatibilisek a népszerű tartalomkezelő rendszerekkel, mint például a WordPress, Joomla, Drupal, a PHP keretrendszerekkel (Symfony, Laravel, Yii, stb.), valamint az egyedi fejlesztésű szoftverekkel is.

A legközelebbi alkalommal meg kell, hogy köszönjem Csabinak a segítséget, hiszen nélküle sosem hallottam volna a tárhely bérlésről. A rackforest.com oldalon található információk meggyőztek, mindenképp megrendelem az SSD Fifteen csomagot, és bízom benne, hogy sokkal jobban működik majd a honlapom.